A rákosszentmihályi templom

Gyertyafény
GYERMEKEKNEK

A Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Egyházközség lapja
11. évfolyam 1. szám 2011. Húsvét

Vissza a Gyertyafény újságokhoz

Vissza a tartalomhoz

Szeretettol dobogó szív

A koember krónikája

„Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükbol a koszívet, és hússzívet adok nékik…”
(Ez. 11,19)

Az ember hirtelen úgy érezte, hogy turhetetlen az élete. Fájdalmat érzett merev kopáncélja miatt… Szeretett volna olyan mozgékony és boldog lenni, mint egy kisgyermek. Amikor kor arra a valamikori gyermekre gondolt, akivé o született, arra az ujjongó, mindennek örvendo kis emberkére, aki volt – zokogni kezdett.

Hosszú évek óta eloször: forró könnyek húztak árkot a kopáncélján a földig.

Az Ember szeme megnyílt és csillogni kezdett, ledobva az érdektelen közöny halott tompaságát. Jó volt látni - az Ember körül megváltozott a világ.

Eddig minden két csoportra oszlott: hasznos és nem hasznos dolgok alkották világát. Ez megszunt. Váratlanul elébe hajlott egy jelentéktelen ágacska, csillag alakú, sárga virágok gyöngyöztek rajta – és az Ember felsóhajtott: Szép! De szép! – Az ágon pedig otthonos biztonsággal megtelepedett egy kismadár. Koromfekete tollai fénylettek, és csore, apró lábai sárgák voltak, mint a virágok.

Az Ember megszólította: – Gyere hozzám kismadár! – de a keze nem mozdult és a madár elröppent… Az Ember nézte a kezét. Vastag, nehéz, szürke kodarab. Bármit el lehet venni vele, de kérni nem tud!

Elkezdte összeütni a kezét elszánt haraggal. Fájt. Minden vad mozdulat, reccseno csapás iszonyúan fájt. Mégsem állt meg. Százfelé hullott a hegyes koszilánk, szúrt és vágott – de hamarosan elobukkant a két keze…

Az Ember sírva nézte a finom ujjakat, a véresre sebzodött törékeny kart. Mit csináltam én magamból, Istenem! Micsoda bombabiztos koszobrot! Csak azért, hogy semmi ne fájjon… és emiatt örülni sem vagyok képes. Két kezével alig bírt betelni, olyan könnyu, érzékeny és finom volt vele megérinteni bármit!

Szeretett Testvérem! Húsvét napján az üres sírnál a feltámadott Krisztus helyezze szívedbe az örök élet szikráját, legyél nagyon boldog az Úrban beteljesedett életedben!

Eddigi ko-kezétol összetört volna az egész bokor, most egyetlen pici virágot simogatott. Könnyei végigfolytak ko páncélján, a földig… Boldog volt.

Meglátta a távolban a folyót, szép ezüst vize fodrosan szikrázott, partján sok gyermek szaladgált.

Az Ember végtelenül szépnek látott mindent, úgy érezte, hogy ennyi gyönyöruség sose volt a világon… Ekkor szaladt a kisgyermek a magas part legszélére. Egy pillanatig kalimpált kezével, hogy egyensúlyát megtartsa, aztán belezuhant a rohanó vízbe.

Ekkor az Ember futni kezdett. Otromba kolábai azonban sehogy sem engedelmeskedtek. De az Ember nem adta föl. Szemét le nem vette a vízrol, ahol a gyermek eltunt. Lábába hirtelen fájdalom hasított, o csak igyekezett tovább.

Megroppant a koburok és ezer késhegyként vágta a lábát – mégsem állt meg. Vastag vércsík követte lépteit és egyre fürgébb lett a mozgása… De o csak a vizet nézte, hol van most a kisgyermek? – Ne félj, tarts ki, jövök már! – vinnyogta maga elé... Azt, hogy kokoloncok nélkül rohan, már, észre sem vette.

A parton egyetlen pillanatra megtorpanthiszen tudta, hogy a teste ko. Nehéz, fullasztó ko. Halálos-nehéz! De ugrott.

Azt, hogy százan is rohannak a parton, csak egy villanásra észlelte- elmerült. Nyitott szemmel kereste a gyermeket a vízben és hatalmasat nyilallt a szíve, amikor alélt kis testét megragadva fölfelé igyekezett, föl, ahol levego van, az élet…

Szabaddá vált keze és lába irtózatos küzdelmet folytatott, hogy lefelé húzó ko testét fölfelé kényszerítse.

Addig bírta éppen, amíg a gyermeket föltolta, a víz fölé. Amikor kiragadták a kezébol, nem bírta tovább. Hagyta, hogy a kotest a mélybe zuhanjon – magával ragadva ot… Utolsó gondolata mégis valami hála-féle volt! Hála a boldog tudatért, hogy a gyermek megmenekült…

A nap… Milyen melegen süt a nap! – álmélkodott az Ember. Feküdt a parton és ömlött, zuhogott rá a nap fénye, melege. Hirtelen felült: A folyó… a fulladás! A gyermek! – jajdult sikoltva a gondolat. Szívéhez kapta kezét és megdöbbent: nem volt Koteste többé!

Hangosat kiáltott: – A gyermek… megmenekült?! Mint a jég rianása, úgy repedt meg szívén a koburok… Azt nem érezte, hogy fájna… mert két kicsi kar fonta körül a nyakát, és egy lehelet szelíd gyermekhang suttogta fülébe: – Köszönöm, köszönöm. Az Ember megszabadult.

Hajdu Judit

A betu áradata

A Forrás a sivatagban fakadt. Friss volt és tiszta. Az emberek pedig szenvedtek a városokban és a falvakban: a SZOMJÚSÁGTÓL! A Sötétség Fejedelme zavarossá tette a folyók, tengerek vizét, és a vízre szomjazóknak vigyorogva kínálta csábító kancsókban színes italait. Italai döbbenetesek voltak. Volt közöttük fergetegesen vidámító és bánatos-szomorú. Izgató, és hamis nyugalmat adó… minden, mindenféle akadt ott! Csak egy hibájuk volt! Nem oltották a sóvárgók szomját! Újabb kancsókra volt szükség, egyre rövidebb ideig tartó hatásuk miatt.

Végül az emberek már belátták, hogy így nem élhetnek tovább. Elpusztítja oket a Sötétség Fejedelmének ital-áradata! Mert a szomjan halás fenyegeti oket. Egy korty, egyetlenegy korty TISZTA, FRISS VÍZRE vágytak!

A Valaki körül élni kezdett a világ!

Amerre csak lépett, ujjongtak a mezok liliomai, az ég madarai, és az emberek egyaránt. Nem is vették észre, hogy mi a titka, csak mentek mellette, csak látni, egy ujjal érinteni akarták.

O pedig kifogyhatatlanul adta a tiszta friss vizet mindenkinek.

A Sötétség Fejedelme orjöngve tombolt: - Hogyan merészeli? Milyen galád okból rontja a Valaki az o italainak üzletét? Minden erejét összeszedte, hogy legyozze Ot.

A Valaki pedig elkiáltotta magát: Ha szomjazik valaki közületek, jöjjön hozzám és igyék! És belsejébol ÉLO VÍZ folyói fakadnak!

Megállt egy pillanatra a világ.

Minden és mindenki megértette, hogy most jött el annak az ideje, hogy az ember választhat: a csábos italok és az élo víz között.

Sokan megtorpantak. – Honnan tudjuk, hogy élo a víz, amit a Valaki kínál? Ugyanúgy fogunk azután is szomjazni, ha már elteltünk vele…!

A Sötétség Fejedelme ezt használta ki, ezt a bizonytalankodást. Leghihetobb hazugságait vette elo és rábírta az embereket, hogy a Valaki „csaló”-nak mondva, elfogják: elítéljék, keresztre feszítsék Ot.

Sötétség lett a Világon, amikor a Valaki meghalt. Az emberek megrettenve álltak a Kereszt alatt, és a süvíto szélben csak nézték a Holtat, akit elárultak…

Egy katona pedig odalépett és dárdájával megnyitotta a Valaki oldalát, egyetlen pontos döféssel. Abból azonnal vér és víz folyt ki… Az emberek sírva nézték a kétágú pici folyót… a pirosat… a fehéret…

Harmadnapon a Valaki megállt az emberek elott: FELTÁMADOTT testtel… Amelyen tündöklött a sebhelyek nyoma…

Mindenki megértette: Élo vizet az adhat az embereknek, aki onnan a halálon túlról VISZSZAJÖTT!

Azóta is kínálják a Sötétség fejedelme csábos italait… És árad az Élo víz is, végig a világon.

A betu áradata, mint tenger, vesz körül minket.

RAJTAD MÚLIK, MELYIKET VÁLASZTOD.

Hajdu Judit

Imádság

Jézus Krisztus Urunk, segíts,
hogy befogadhassalak Téged!
Jézus Krisztus, Te itt vagy,
én ugyan ezt nem értem,
Te mégis itt vagy.
Uram, nem vagyok méltó,
hogy hajlékomba jöjj,
csak szólj egy szót és meggyógyul
a Te szolgád.
Urunk, gyujtsd össze híveidet és tedd
eggyé oket,
amint a gabonamagokat is összegyujtötted
a kenyérben és eggyé lettek.

Osegyházi imádság




Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Egyházközség
1161 Budapest, Hosök tere 11. Telefon: 405-48-77
Lelkészi hivatali órák: kedd 16-18 óráig, péntek 16-18 óráig

Készítette: Jamrik M.